
Hallgatag túra – túravezetők képzése – nyitott nap
Ha szereted az erdőt, a csendet és a játékos közösségi élményeket, akkor neked való a Hallgatag túra. 10 év alatt, több mint 80 túra valósult meg, ahol több száz résztvevő élte már át ezt a különleges erdei kalandot. Most Te is megismerheted a túravezetés rejtelmeit, csodáit és kihívásait.
December 9. szombat 9.00-16.00
Budai hegység, Nagykovácsi környéki erdő
Szeretnél Te is erdei túrákat szervezni? Érdekelnek hasznos tippek és tapasztalatok? Vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy egy kalandos hallgatag közösségi élményre?
Most itt a lehetőség!
Bükki Tamás Aila, író, fizikus (Ph.D), minősített jógaoktató, jógaterapeuta és zarándoklat vezető, a GAJATRI alapítója indította el az Erdőmeditáció oktató képzést, melynek keretében egy egész napos Hallgatag túrán is részt lehet venni december 9-én szombaton.
A túrát követő beszélgetés során megismerheted a túravezetők személyes tapasztalatait, valamint hasznos javaslatokat és inspirációkat kaphatsz, hogy Te is megtaláld a saját ösvényedet az erdők csodálatos világában.
A túravezetők képzésére megfelelő számú érdeklődő esetén további alkalmakat fogunk szervezni.
HALLGATAG TÚRA
2014 óta szervezünk csendes erdei kalandtúrákat, aminek a legfontosabb jellemzője, hogy nem beszélünk az egész út alatt, viszont a kommunikáció minden más formája megengedett.
A csend titokzatosan elmond mindent. (HAIR)
Az út során különböző páros és csoportos gyakorlatokat is végzünk, ami segíti a kapcsolatteremtést önmagunkkal, egymással és a természettel. A gyakorlatok elég különbözőek, vannak játékosak, kreatív alkotó jellegűek, meditatívak, közösségi élményt adóak, és olyanok is, amelyek kihívást jelenthetnek.
Ezen az utazáson nem a megtett kilométer, a szintkülönbség, vagy a cél elérése számít, hanem a szavakon túli különleges közösségi élmény átélése.
Szeretettel látunk!
Aila és Egunolin
TUDNIVALÓK
A résztvevői létszám korlátozott.
A túra közepes erősségű, hossza kb. 8-12 km, körülményektől függően, a szintkülönbség nem jelentős, viszont a túrán letérünk a kitaposott ösvényekről.
A túra várhatóan 15-16 óra körül fejeződik be, majd az utána következő beszélgetés kb. másfél órát vesz igénybe, melyet nagyon hideg idő esetén zárt, meleg helyen tartunk.
Felszerelés: időjárásnak megfelelő réteges ruházat és túracipő szükséges, valamint enni- és innivaló. Érdemes hozni valamit, amire le tudsz ülni, de nem foglal nagy helyet (pl. polifoam csík, nylon, kendő stb.).
Időjárás: a túrát mindig meg szoktuk tartani, mert ez az út minden körülmények között különleges élmény. Kisebb, szórványos esőzés esetén sem marad el túra, mert ez is a kaland része. Nagyobb, kiadós eső, vagy szélsőséges időjárási körülmények között a túra elmaradhat.
A túrán mindenki a saját felelőségére vesz részt.
TALÁLKOZÓ
A pontos találkozási helyszínt a túra előtt fogjuk elküldeni e-mailben a jelentkezőknek!
RÉSZVÉTELI DÍJ
15.000 Ft / fő
Bérlettel: 15 egység (0 Ft)
A befizetett díjból 5.000 Ft értékben egy fát ültettetek majd el utánad, hogy kompenzálhassuk az odautazás karbon lábnyomát. Egy gyönyörű, életerős fa fog növekedni az országban valahol a segítségeddel. Így az utaddal hozzájárulsz ahhoz is, hogy ez a Föld nevű bárka egy gyönyörű, élhető hely maradjon a gyermekeinknek, unokáinknak.
2023. szeptembere óta az adományaitokból eddig összesen 84 fát ültettünk el.
AJÁNDÉK KEDVEZMÉNY JÁR új bérlet vásárlása esetén!
Bérlet többféle értékben is vásárolható, melyhez különböző mértékű kedvezményt adunk ajándékba. Például: 40.000 Ft értékű bérlet vásárlása esetén 10.000 Ft-ot. A bérlet a vásárlástól számított 1 éven belül használható fel. További részletekért kattints!

Az árak, az időpontok, a helyszín és a tematika változtatásának jogát fenntartjuk!