Sírom virága – sétaszínház a temetőben

Valódi belső utazásra hívlak a Fiumei úti sírkertbe, ahol élet és halál legmélyebb kérdéseit járjuk körül. Elindulunk egy úton, ami életeken át vezet, hogy megismerjük valódi önmagunkat és közös emberi sorsunk legmélyebb dilemmáit. Az élet értelme, öröklét, elmúlás, újjászületés, megvilágosodás… mert egyszer eljön a mi időnk is…

Október 3. szombat délelőtt 9.30-12.00
November 8. vasárnap délután 14.00-16.30

Helyszín: Fiumei úti sírkert, 1086 Budapest, Fiumei út 16-18.

Mi várható?

A program kb. 1,5-2 órás könnyű sétát jelent. Lassú tempóban haladunk és gyakran megállunk. Séta közben csendben leszünk, hogy befelé tudjunk figyelni, önmagunkra. Mikor megállunk mindig történni fog valami, de hogy mi, azt nem lehet előre tudni, mert minden akkor és ott, a pillanatban születik meg. Szavak, hangok, mozdulatok, találkozások, érzések, csend, figyelem és jelenlét.

A sétaszínház interaktív és improvizatív jellegű, de semmiben sem kötelező részt venni, lehetsz egyszerűen néző és megfigyelő.

A program végén lehetőség lesz beszélgetésre, megosztani egymással személyes tapasztalatainkat.

TUDNIVALÓK

Jelentkezz időben, mert a résztvevők létszáma korlátozott!
A programra későn érkezők nem tudnak csatlakozni.

RÉSZVÉTELI DÍJ

INGYENES a részvétel Hovatovább Bérlettel, de előzetes regisztrációhoz kötött.

7.900 Ft – normál díj, ha nincs bérleted.

HOVATOVÁBB BÉRLET ÁTMENETILEG NEM KAPHATÓ – várhatóan szeptember 23-tól újra elérhető lesz.

Ha már van bérleted és szeretnél részt venni az eseményen, akkor REGISZTRÁLJ ezen az oldalon, legkésőbb 24 órával a kezdés előtt!

A részvételhez előzetes JEGYVÁSÁRLÁS (ezen az oldalon) vagy BÉRLET vásárlása szükséges bankkártyával vagy banki átutalással, készpénzes befizetésre is van lehetőség, bármelyik OTP fiókban. Az átutalást vagy befizetést 24 órán belül szükséges rendezni, a program előtti 24 órán belül pedig azonnal.

KEDVEZMÉNYES DÍJ
Amennyiben nehézséget okoz számodra a díj megfizetése, akkor van lehetőséged kedvezményt igényelni. Ehhez írd meg nekem röviden (3-4 mondatban), hogy miért kéred a kedvezményt, életkorod, foglalkozásod, és, hogy melyik programon szeretnél részt venni! Üzenet küldése

LEMONDÁS: Kérlek, legyél korrekt, és legalább 24 órával a kezdés előtt jelezd, ha mégsem tudsz részt venni a programon! A lemondás csak e-mailben lehetséges. 
A megvásárolt belépők – a színházjegyekhez hasonlóan – nem visszaválthatók, és más időpontra sem cserélhetők. Vis maior esetén (pl. betegség) az egyéni körülményeket mérlegelem.
Bérlettel történő jelentkezés esetén a részvétel következmények nélkül lemondható a programot megelőzően déli 12:00-ig. A délelőtt kezdődő programok esetén előző nap déli 12:00-ig.
A határidő után történő lemondás, illetve a meg nem jelenés esetén 5.000 Ft lemondási díj fizetendő. Kivétel a (+) jelzésű programok, ahol a regisztrációs díj lemondás esetén nem jár vissza.

Az árak, az időpontok, a helyszín és a tematika változtatásának jogát fenntartom!

JELENTKEZÉS

VAN MÉG SZABAD HELY?
Gördíts tovább, és ha lent elérhető a jegyvásárlás rész, akkor IGEN! Ha felirat jelzi, hogy elfogytak a helyek, akkor csak várólistára tudsz jelentkezni, ebben az esetben, ha valaki lemondja a részvételt, akkor tudsz csatlakozni a programhoz.
Várólistára jelentkezéshez írj nekem!

SEGÍTSÉG: ha elakadsz a jegyvásárlásnál itt találsz segítséget!

JEGYVÁSÁRLÁS

  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

  • 1Jegy kiválasztása
  • 2Résztvevők
  • 3Fizetés
  • 4Megerősítés
Form/ticket icon ikon
NORMÁL JEGY
7.900 Ft
Form/up small icon ikon Form/down small icon ikon
Elérhető Jegyek: Korlátlan
A "NORMÁL JEGY" jegy néhány időpontra már elfogyott. Megpróbálhatsz egy másik jegyet vagy egy másik időpontot foglalni.
Form/ticket icon ikon
HOVATOVÁBB BÉRLETEM VAN
INGYENES
Form/up small icon ikon Form/down small icon ikon
Elérhető Jegyek: Korlátlan
A "HOVATOVÁBB BÉRLETEM VAN" jegy néhány időpontra már elfogyott. Megpróbálhatsz egy másik jegyet vagy egy másik időpontot foglalni.
Dátum
2026. okt. 03.
időpont
09:30

Részvételi díj

7.900 Ft vagy BÉRLETTEL INGYENES

Szervező

Sutka Balázs
Sutka Balázs
Telefon
+36 30 902 9003
Email
kikoto@hovatovabb.hu

Hovatovább Kikötő vezetője, színész, rendező, játékmester, színházterápiás és mentálhigiénés segítő szakember.

JEGYVÁSÁRLÁS
15 éves a Hovatovább Kikötő