Történet

Írta az Élet és Sutka Balázs, a Hovatovább Kikötő alapítója, vezetője

Hogy hol kezdődött a Hovatovább Kikötő története? Ki tudja, de az biztos, hogy szorosan összekapcsolódik a személyes élettörténetemmel. Elmesélem…

 Előzmények

Dédnagymamám színésznő volt, igazi vándorszínész az 1920-30-es években. Több nagynevű színésszel játszott együtt, de pályája elég korán derékba tört egy szerelmi história miatt. Két gyermeke született, unokáit ő maga nevelte fel. Mamika, csak így nevezték őt a családban. A legkedvesebb unokája édesanyám volt, akit elhalmozott szeretetével. Ízig-vérig színésznő volt, aki otthon is szenvedélyesen és viharosan élete az életét. A családunkban senki nem vitte tovább a mesterségét, még édesanyám sem, akibe jócskán átszivárgott valami a színészi adottságokból. De erre még térjünk vissza később…

Születés és szabadság

Édesanyám a háború utolsó hónapjaimban született 1945-ben, az orosz csapatok éppen ekkor “szabadították” fel az országot. Pont 30 évre rá, 1975. április 4-én a Felszabadulás ünnepén érkeztem meg erre a világra. Ezen a bolondos, napfényes tavaszi napon az egész ország szépen fel volt zászlózva, piros, fehér és zöld színekkel, melyben a piros szín akkor még igencsak túlsúlyban volt. Mindenki kötelezően ünnepele a “felszabadulást”, miközben Budapesten a János kórházban megérkeztem erre a világra. Talán nem véletlen választotta az Ég ezt a napot, mivel a Szabadság és az Igazság keresése később az egész életemet meghatározta.

Így kezdődött az én történetem…

Gyerekből felnőtt

Már kisgyerekként is állandóan különböző módokon színházat játszottam. A színész is játszik és a gyerek is játszik. Mindketten az életet. Igazi kalandokat; meséket, szerelmet, családot, utazást, háborút, szegénységet, gazdagságot. Bármit, amit át lehet élni a képzelet segítségével. A színház mindig is a véremben volt. A papás-mamás szerepjátékoktól kezdve a tanáraim utánzásáig tulajdonképpen minden a színházról szólt. De a Sors mégsem a színház felé sodorta az életem.

Anyukám sikeres női ruhakészítő mester volt, hatására férfi ruhakészítő szakmát választottam, amit soha nem űztem. Testvérem kereskedő üzleti vállalkozásához csatlakoztam, közben érettségiztem, majd közgazdaságtan tanultam a gyöngyösi főiskolán. Közben jöttek a kalandos fiatal felnőtt évek. Bulizás, szerelem, utazás, kacagás és csalódás. Úgy tűnt, hogy rendben mennek a dolgok, de aztán jött az első pofon az élettől.

Önismeret

27 éves voltam, amikor először találkoztam önmagammal. Apukám alkoholizmusa révén megjelenő családi nehézségek és konfliktusok egy “tizenkétlépéses” önismereti csoport felé tereltek. Itt kezdődött el az önismereti utazásom, aminek már tudom, hogy soha nem lesz vége. Ekkor szinte teljesen felfordult az életem. Ott hagytam a családi vállalkozást, elköltöztem a szüleimből, eltűntek a régi haverok, eldobtam a cigit, az alkoholt, és még sok minden mást. Az önámításom és a látszat boldogságom ingatag lábai megremegtek. Megfordult az életem és lassan elkezdtem összeszedni magam.

Tanulmányok

Első diplomámat 2005-ben szereztem gyöngyösi főiskolán, közgazdász marketing szakirányon. Az önismereti pálfordultom miatt a szakdolgozatomat az Erőszakmentes Kommunikáció modell üzleti alkalmazási lehetőségeiről írtam. Majd 20 évvel később egy belső hívásra elvégeztem a Mentálhigiénés segítő szakot a Károli Gáspár Református egyetemen.

Tanulmányaim és tapasztalataim sok felé kalandoztak, mediáció módszertől a Gestalt technikákon át a homeopátiás szellemiségig. Több évig önkénteskedtem alkoholprevencióban a szigeten és segélyvonalon is. Egy projektben volt alkalmam börtönben bántalmazó férfiak részére csoportot vezetni. Pár évig egy pszihológiai irodában irodavezetőként dolgoztam. Majd kb. tíz évig vállalkozóként képzésszervezéssel foglalkoztam.

Spirituális élet

2001-ben ismerkedtem meg a jógával, Szép Ferenc jógaoktató bölcs és szeretetteli vezetése által, aki 2025-ben hagyta itt a földi világot. Ő ültette el bennem a lelki élet magjait. Később 2004-ben a Kriya Jóga meditáció gyakorlatába kaptam beavatást. Ahogy a spiritualitás és a transzcendencia megérkezett az életembe, ami alapvetően mindig is ott volt, úgy erősödött meg a lelki béke és az egyensúly az életemben. 2011-ben találkoztam a Tantra jóga több ezer éves hagyományával, amit lelkesen gyakorolni is kezdtem. Ez új irányokat és inspirációkat hozott, amelyek mind-mind egyre jobban alakították a pályafutásomat.

Színházi élet

2005-ben, 30 évesen lépett be újra az életembe a nagybetűs SZÍNHÁZ. Egy régi és új szerelem.

Mózes Sándor (Mózi) Tiszta Színháza volt az első, valódi és saját színházi élményem. Itt éltem át először azt, amire mindig is vágytam. Egy színházi csoporthoz csatlakoztam, aminek felépülő szendvedélybetegek voltak a tagjai. Amolyan rehabilitációs és terápiás közösségként működött. A színház szelleme gyógyított minket, Mózi vezetésével. Kemény belső munka és megrázó, felrázó előadások születtek. Megismertem a saját bőrömön, testemben és lelkemben a színház terápiás hatásait.

Később 33 évesen beléptem egy playback színházba, Kiss György Ádám és Tóth Attila Ricsi vezette Rögtönzések Színháza a Lakmusz társulat aktív tagja lettem. Körülbelül 7 év alatt több száz előadást hoztunk létre, ami mélyen megformálta és kidolgozta bennem az improvizáció varázslatát. Mikor a Lakmusz társulat feloszlott, akkor felébredt bennem a vágy, hogy megteremtsem a saját színházi világomat, mindazt, ami belőlem vágyik megszületni.

Alakulás

Az Élet és a Sors nem hagyott magamra, új társakat hozott.

2011. májusában jöttünk össze, azzal a szándékkal, hogy egy új improvizációs társulatot hozzunk létre. Csaba, Berni, Évi és Balázs (jobbról balra a képen) mi négyen volnánk az alapítók. 

Elindult egy folyamat, elkezdünk próbálni, rendszeresen találkoztunk, majd pár hónap múltán, hosszas tűnődés, ötletelés és mérlegelés után a Hovatovább Kikötő nevet választottuk maguknak.

Hovatovább Kikötő

A lakásom adott otthont nekünk, Budapesten, a Szív utca 33-ban. Itt találkoztunk rendszeresen és próbáltunk. Az első előadásunkat is itt hoztuk létre kb. egy év után, amit pár lelkes néző előtt adtunk elő. Csaba zenélt, és hárman voltunk a színpadon. Meghitt, könnyed és mély beszélgetős esték voltak ezek, kreatív improvizációval és szeretettel fűszerezve.

2012-ben felkértük Bóna László homeopata gyógyművészt, hogy rendezzen nekünk egy előadást, amit személyen élettörténeteinkből varázsolt a színpadra. Nagyon sok értékes tudással és tapasztalattal gazdagodtunk általa. Most sírsz vagy nevetsz című előadásunkat több alkalommal is nagy sikerrel játszottuk.

2014-ben elkezdtünk improvizációs műhelyeket tartani, aminek hatására új tagokkal bővült a Kikötő. Ekkor jött létre a Legtitkosabb Vágyak Szobája című monodráma előadás, ami egyik legmeghatározott spirituális filmélményem, Andrej Tarkovszkij “Sztalker” című filmje alapján született meg. Ebben az évben indul az első Hallgatag túra, melyet azóta is havi rendszerességgel szervezünk.

2015-ben az új alkotótársainkkal létrehoztuk a Belső Tér és a Képtelenség című improvizatív előadásokat.

2018-ban egyre több, új és új programot kezdtünk el szervezni, ekkor indult a Hovatovább Szabadegyetem előadássorozat, valamint ebben az évben alakult a Tiszta Férfi színházi közösség.

HTK

Hivatás

2019. nagy változást hozott az életembe, megérett, hogy otthagyjam a pénzkereső munka világát, és kövessem a hívást, hogy a hivatásomat teljes mértékben kibontakoztassam. Ettől a pillanattól kezdve főállású Hovatovább Mester lettem. Ennek minden szépségével, gazdagságával, terhével és kihívásával.

2020-ban új honlapunk készült, új színeket és formát kapott Kikötő, Góra Edina webdisigner segítségével. Ekkor születet meg a Hovatovább Kikötő logója, Kis Attila grafikus barátunk kreatív inspirációja alapján. A képen látható festményt Ungvári Eszter készítette 2021-ben.

Sutka Balázs Egunolin

önismereti mentor

színész, rendező, játékmester
képződő mentálhigiénés szakember

Hiszem, hogy valódi önmagunk megismerése által kibonthatjuk szárnyainkat és felemelkedhetünk.

Hiszek a fejlődésben, a játék gyógyító és átalakító erejében.

Hiszem és élem a kreativitást, mert ebben rejlik az a kincs, ami átsegít minden próbatételen.

Hiszek Benned, mert minden kincs ott rejlik benned!

Kapitány

Életem telis tele van tanítókkal, akik így vagy úgy segítették és gazdagították az utamat, új távlatokat és lehetőségeket nyitottak ki előttem. Szinte lehetetlen felsorolni mindenkit, akinek hálával tartozom. Szüleim, családom, tanáraim, tanítóim, mestereim, barátaim, szerelmeim, alkotótársaim, lelki testvéreim, és nem utolsó sorban a Hovatovább Kikötő Nagy Családja, ami folyamatosan bővül és bővül…

Egyik szeretett tanítóm Péter bácsi volt, akitől nagyon sok mindent kaptam az életben. Ő is terelgetett az úton önmagam megismerése felé. A szobája falán egy öreg matróz festménye lógott, ami számomra mindig a nyugalom, az élettapasztalat és bölcsesség szimbóluma volt. Miután Péter bácsi itt hagyta a földi világot a Sors úgy hozta, hogy a festmény nálam, a Kikötőben talált otthont. 

Szomorú Kapitány

hajóját hátrahagyva a bárpultra borult,
s kopasz fejéről a kis elszáradt pöcök
tompa puffanással a földre hullt.
46 évét csóvaként húzta magával,
melyben ott csillogott megannyi emlék
és tapasztalás.
…mondhatni ez volt a keresztje,
de a lehullott csillagpor közepére,
pont keresztbe,
szakálláról egy sós könnycsepp esett le,
s földet érve maggá keményedett.
Karácsony éjjelén
a Kapitány a Kikötőbe ért,
s rácsodálkozott:
a mag helyén a Hite virágba borult.

(Győri Beatrix Lujza)

Színházi előadásaink

Az évek során számos különböző jellegű színházi előadást hoztunk létre. Főként improvizációs műfajjal dolgozunk, de készületek hagyományos és interaktív színházi előadásaink is. Egy részüket a Hovatovább Kikötőben, másokat más színházakban adtunk elő. De játszottunk szabad ég alatt, utcán, Margitszigeten, erdőben, iskolában, szőlőtőkék között egy tanyán.

A Kikötő nem egy fix társulat, hanem egy nyitott közösségi színház, ahová mindig új és új tagok érkeznek, együtt játszunk, alkotunk, létrehozunk valamit. Alkotótársaink gyakran velünk maradnak, és vannak, akik tovább mennek, aztán megint új tagok érkeznek… így megy ez hovatovább 12 éve.

2020-ban új izgalmas kihívást jelentett Richter Beatrix tanárnő felkérése, hogy rendezzek egy előadást a Gödöllői Waldorf Általános Iskolába járó 6-dikos, 28 fős osztálya részére. Illés Endre Szávitri regénye alapján készült darabot két alkalommal is nagy sikerrel mutattuk be az iskolában.  

2021-ben 76 éves édesanyámmal létrehoztunk egy közös kis színházi előadást Puk-Juk-Juk címmel, hogy beteljesítsük végre családi örökségünket. 

2022-ben született meg Az igazat megvallva misztikus színházi előadásunk, mely azóta több mint 10 előadást ért meg, új színházi műfajt és új közösséget hozva létre ezzel.

Színházi előadásainkról itt olvashatsz.

Színházterápia és közösségi programok

Az elmúlt több mint 15 év színházi és önismereti tapasztalatai, valamint a különböző művészetterápiás, segítő és önfejlesztő módszerek alapján kialakult egy saját metódus, ami a játék, az átélés és a dramatikus hatások révén képes változásokat és fejlődést elindítani a belső világunkban. Ezen eszközöket és módszereket egyéni és csoportos foglalkozások során alkalmazzuk.

Továbbá szervezünk közösségi programokat, filmklubot, házibulikat és táborokat is. A teljes programkínálatunk itt érhető el, az aktuális időpontok pedig lent a közelgő eseményeknél láthatók.

Hovatovább ?

A történetünk itt nem ér végét, a folytatás következik…
Legyél Te is része a történetünknek!