szingli hallgatag túra éjjel-nappal

Ismerkedés a szavakon túl, kalandos zarándoklat, játékos feladatokkal és kihívásokkal. Igazi közösségi élmény az élő természetben. Ez a program nem kifejezetten a párkeresésről szól, hanem az ismerkedésről, a közösségi élményről és az igazi találkozásokról. De persze csodák mindig történhetnek…

A novemberi SZINGLI túrán nappal indulunk és sötétedés után térünk vissza, így elemlámpát és némi bátorságot is érdemes hozni!
November 19. vasárnap
A találkozó 12 órakor Nagykovácsiban lesz, a pontos helyszínről e-mailben tájékoztatunk majd a túra előtt.
A Nap 16 órakor nyugszik le azon az estén, és a program kb. 20-21 óráig tart.

Javasolt korhatár 32-49 év. A túrán nem ellenőrizzük, hogy ki mennyi idős, mert mindenki annyi, amennyinek érzi magát!

A túrán legfeljebb 10 nő és 10 férfi vehet részt.

Következő Hallgatag túrák:

TÚRAVEZETŐ KÉPZÉS (nyitott nap)
december 9. szombat 9.00-16.00 – Nagykovácsi

SZINGLI túrák:
január 7. vasárnap 10.00-16.30 – Dobogókő
február 10. szombat – tervezett időpont

ÉJSZAKAI túra
évente 1-2 alkalommal szervezünk éjszakai túrát, a következő időpont még nincs kitűzve.

Az időpont- és helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk!

Iratkozz fel a hírlevélre és tájékoztatunk a további időpontokról!

Szavak nélkül sokkal mélyebb szinten lehet megismeri egymást, mert így mindenki igazán önmagát adja. Sokkal többet árul el egy tekintet, egy mozdulat vagy egy érintés, mint sok száz szó. A szavakon túl még tisztább és élőbb kommunikáció alakul ki, ahol valódi kapcsolatok születhetnek meg. Ez a túra egy önismereti utazás is a párkapcsolatok világába, ami számos értékes tapasztalatot hozhat számodra.

“Hallgass, láss, tapints, szagolj, figyelj, érezz!”

Fontos a hallgatás, hogy ne beszéljünk egész úton, hanem nyíljunk meg mindenre, és használjuk minden érzékünket, mert itt a legapróbb részletnek is jelentősége lehet.

Az út során különböző páros és csoportos gyakorlatokat is végzünk, amelyek segítik a kapcsolatteremtést önmagunkkal, egymással és a természettel.

Ezen az utazáson nem a megtett kilométer, a szintkülönbség, vagy a cél elérése számít, hanem a szavakon túli őszinte és mély találkozások megtapasztalása.

Hogy kik lesznek az útitársaink azt soha nem tudhatjuk előre, de az bizonyos, hogy az együttlét, az elmélyülés és a játékosság különös harmóniája jön létre a hallgatagság mögött, és egy valódi közösségi élmény.

Tarts velünk egy kalandos ismerkedésben!

Szeretettel látunk!

Egunolin

TUDNIVALÓK

Fontos, hogy a túra teljes egészét beszéd nélkül tesszük meg, majd a program utolsó részében lesz lehetőség szóbeli ismerkedésre.

Javasolt korhatár 32-49 év. A túrán nem ellenőrizzük, hogy ki mennyi idős, mert mindenki annyi, amennyinek érzi magát!

Érkezz időben, mert később nem lehet csatlakozni a túrához!

A túra közepes erősségű, hossza kb. 8-12 km, körülményektől függően, a szintkülönbség nem jelentős. A túrán letérünk a kitaposott ösvényekről is.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat és túracipő szükséges, ELEMLÁMPA, valamint enni- és innivaló. Érdemes hozni valamit, amire le tudsz ülni, de nem foglal nagy helyet (pl. kendő, polifoam csík).

Időjárás: a túrát mindig meg szoktuk tartani, mert ez az út minden körülmények között különleges élmény. Kisebb, szórványos esőzés esetén sem marad el túra, mert ez is a kaland része. Nagyobb, kiadós eső, vagy szélsőséges időjárási körülmények között a túra elmaradhat, ilyen esetben a jegy egy későbbi túrán felhasználható.

A túrán mindenki a saját felelőségére vesz részt.
A nemek egyenlő arányát nem tudjuk garantálni, de törekszünk rá.

TALÁLKOZÓ

A pontos találkozási helyszínt a túra előtt fogjuk elküldeni e-mailben a jelentkezőknek!

RÉSZVÉTELI DÍJ

8.000 Ft / fő
Bérlettel: 8 egység (0 Ft)

AJÁNDÉK KEDVEZMÉNY JÁR új bérlet vásárlása esetén!
Bérlet többféle értékben is vásárolható, melyhez különböző mértékű kedvezményt adunk ajándékba. Például: 40.000 Ft értékű bérlet vásárlása esetén 10.000 Ft-ot. A bérlet a vásárlástól számított 1 éven belül használható fel. További részletekért kattints!

BÉRLET VÁSÁRLÁS


Az árak, az időpontok, a helyszín és a tematika változtatásának jogát fenntartjuk!

JELENTKEZÉS

A részvételhez előzetes ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS szükséges bankkártyával vagy banki átutalással (készpénzes befizetésre is van lehetőség, bármelyik OTP fiókban.)

Amennyiben nehézséget okoz számodra a részvételi díj megfizetése, akkor írj nekünk!

SZABAD HELYEK: Lent látható a jegyek mellett az aktuális szabad helyek száma. Ha elfogytak a helyek, akkor csak várólistára tudsz jelentkezni, így ha lemondás történik, akkor tudsz csatlakozni a programhoz.
Várólistára jelentkezéshez írj nekünk!

(Fotó: Pixabay)

JEGYVÁSÁRLÁS

Az esemény befejeződött.

Dátum

2023. nov. 19.
Lejárt!

időpont

12:00 - 20:30

Részvételi díj

8.000 Ft

Helyszín

Nagykovácsi
Sutka Balázs Egunolin

Szervező

Sutka Balázs Egunolin
Telefon
+36 30 902 9003
Email
htkikoto@gmail.com